A Magyar Madártani egyesület 22. sz. Helyi Csoportja 1981-ben szervezte meg első termé-szetvédelmi táborát 11-14 éves általános iskolások részére. Azóta folyamatosan üzemel a királyréti Börzsönyi Természetvédelmi Tábor, azaz a BTT. A növekvő érdeklődés hatására 1994-ben egy másik természetvédelmi tábort is indítottunk Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor, vagyis a BOTT néven.

 

1975
Megalakul a Börzsönyi HCs.
1980

Az egyesület "nyit"... bárkit felveszünk, sok gyerek jelentkezik.


Felismerések:

  • Sok a gyerek, tehát velük külön kell foglalkozni
  • A gyerekek nyáron érnek rá igazán
  • Az úttörőtáborok (1980-at írtunk!) sablonosak, gépiesek, úgy ahogy vannak, rosszak, mert nem gyermek léptékűek, nincs semmi vonzó koncepciójuk, nem nyári szünetre valók (ugyanazok a vezetők, ugyanazok az arcok)
  • Jók a természetvédelmi törvények, de nem elég ismertek, nem élnek a mindennapok tudatában
  • A felnőtt nehezen idomul, a büntetés, bírság nem igazán célravezető eszköz
  • A gyerekek fogékonyak, náluk könnyű kialakítani jó szemléletet, gyakorlatot

Végkövetkeztetések:

  • A gyerekekkel foglalkozni kell, mégpedig nyáron
  • Szemléletformálásra, "benne élő" rutinra van szüksége a felnövekvőknek
  • Laza, nyárra való, de nem lötyögős, hanem programdús tábor kell, ahol nem kell sorakozni, melyben olyan jó a program, hogy fegyelmezésre nincs szükség, mennek a dolgok magától értetődően. Ennek egyféle program felel meg: az, amit a gyerekek szeretnek, ez lehet csak egyedül jó.
1981
  • Az első BTT: 32 gyerek, 6 nap kölcsön felszerelésekkel
  • Stáb : Táborvezető, beszerző-gazdaságis, 3 kiscsoportvezető, 10 fős kis-csoportok, 3 programvezető
  • Programok : Madárgyűrűzés, botanika, geológia, rovarászat, madarászás kirándulások keretein belül. A gyűrűzők egyben a táborellátók is.
1982-1983
  • Fokozatosan nő a létszám, és nő a programok száma, mert kétszer akar egy-egy csoport gyűrűzni ... 5-10 fős csoportok 10 napig táboroznak, a stáb ennek megfelelően bővül. A program pedig erdészettel, természetjárással, vízivilággal, természetvédelemmel, csóványosi túrával egészül ki.
1984
  • Saját felszerelés beszerzésének elindítása, az állandósult túljelentkezések és más félreértések elkerülése miatt bevezetjük a pályázati rendszert
1991-1993
  • A tizedik, jubileumi tábor alakalmából plusz egy nappal hosszabbodik a táborozás ideje. Buszkirándulások Ipolytarnócra, Börzsöny-körutazás, budapesti Mátyás-barlangba, Mezőgazdasági Múzeumba.
1994
  • A kirándulásokat tovább nem bírjuk anyagilag, mert fontosabb a második turnus beindítása. A "kiöregedett" táborozó fiatalok kiharcolják egy általuk szervezett és vezetett második turnus lehetőségét, hasonló programmal. Az "öregek" támogatásával sikeresen lebonyolítják az I. Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábort (a BOTT-ot).
1997-től
  • Őszi-tavaszi túrák a kiöregedett és körülöttünk rajzó gyerekek kívánságára.
1998
  • A fiatal munkatársak megrendezik a Téli Természetvédelmi Tábort a téli szünetben. Mondogatták: ez a tábor tétre megy, a tét pedig az, hogy ha sikerül, akkor az "öregek" máskor is megengedik. Így jött létre a TÉT (Téli Tábor). Résztvevői a "nyári" gyerekek. Programja laza, mindössze arra szorítkozik, hogy bemutassa a már megismert tájat, erdőt télen is.
Ma
  • Manapság Nyaranta 100 gyerek számára nyílik lehetőség arra, hogy valóban közvetlen kapcsolatba kerüljön a természettel, annak élővilágával. Az alakulás utáni első években a madárgyűrűzés és -megfigyelés volt hangsúlyos, később bővítettük az ismeretátadás körét olyan foglalkozásokkal, melyek természetes környezet komplex egészére hívják fel a gyerekek figyelmét. A foglalkozások félnapos túrák keretében zajlanak, témájuk: a Börzsöny növény, és állatvilága, a hegység földtörténeti múltját idéző geológiai képződmények bemutatása, az ember természetátalakító munkája az erdők használatában és a kuturált természetjárás alapvető kritériumai. Célunk, hogy a gyerekek megismerjék a természetbeli fontosabb folyamatokat, összefüggéseket, és kialakuljon bennük a környezet- és természet-védelem fontosságának felismerése.
  • Gyakorlati természetvédelmi munkáink
    Az évek során két forrás befoglalását végeztük: Vörösbegy- és Kövirák-forrás. Folyamatosan végezzük e két forrás, valamint a Bajdázói-tó és környékének tisztítását. Évekig folyt Szokolya község területén a fecskeszámlálás, és a védett kövirák populációs változásainak vizsgálata a Szén-patak felső folyásánál.